Szalon etikett


A jó emberi kapcsolatokhoz elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet, a bizalom és egymás elfogadása is. Szerencsére legtöbbünk az általános illemszabályokkal tisztában van. Ennek ellenére azonban sajnos szembesültem már azzal, hogy nem minden Vendég tartja tiszteletben az időmet, egészségemet, megélhetésemet, munkakörülményeimet.

A megbízható szakember kiválasztása bizalmi kérdés és ha megtaláltuk a számunkra megfelelőt, akkor senki sem váltogatja szívesen a kozmetikusát, de a hosszú távú kölcsönös jó viszonyért mindkét félnek tennie kell. 

1. Időpont egyeztetése
A szolgáltatások igénybevételéhez kérlek mindig kérj időpontot előre! 
Mivel szoros időbeosztásban dolgozom, ezért sokszor 10 perces nem tervezett munka is felboríthatja a napirendemet. Nekem Minden Vendég egyformán fontos, az is, aki 10 percet tölt el nálam és az is, aki 3 órát! Szeretek kellő odafigyeléssel foglalkozni azzal a Vendéggel, aki éppen nálam van, illetve nem tartom korrekt dolognak, hogy aki már jóval korábban lefoglalta az időpontját, az Ő idejét háttérbe szorítva Veled is foglalkozzak. 
Tiszteljük egymás idejét és ne vedd magadra, ha azonnal nem tudlak elvállalni! :)

Bejelentkezéseidet Online időpont foglaló rendszerünkön keresztül (
A kezeléseink részletes leírásához, árához, időtartamához és Online időpont foglaláshoz kattints idevagy látogatásod végén személyesen vagy ÜZENET formájában (SMS/ Viber) teheted meg. Telefonon kérlek csak abban az estben keress, ha elakadnál vagy bővebb információra van szükséged. Munka közben sajnos nem tudom felvenni a telefont és sokszor előfordul, hogy későn este tudnálak visszahívni, de akkor már nem szeretnék senkit sem a magán szférájában zavarni, ezért is kérem, hogy inkább üzenj nekem. Általában nem tudok azonnal válaszolni az üzenetekre sem. Aki rendszeresen jár hozzám, tudja, hogy mindig le van halkítva a telefonom, de amint szabad vagyok, válaszolni fogok. :)

Kérlek gondolkodj előre, látogatásod végén mindig foglald le előre a következő időpontodat, mert általában csak két hétre előre tudok időpontot adni! 
Ha Te is elfoglalt vagy, akkor sokszor előfordul, hogy csak 3-4 hét múlva tudok leghamarabb olyan időpontot adni, ami mindkettőnknek megfelel. Hidd el, saját magadat is megkíméled, ha előre tervezel, egyszerűbb és kényelmesebb, mint az utolsó pillanatban bepréseltetni magad valahova legalább egy "gyorssegélyre".

*** Szombat délután és Vasárnaponként nem szoktam örülni, ha munkával kell foglalkoznom, mivel ilyenkor én is pihenek vagy kikapcsolódok.  Ha SOS el szeretnél érni, kérlek, írásban üzenj, ígérem hétfőn minél előbb válaszolni fogok!

2. Az időpont tartása
Kérlek, mindig érkezz pontosan!
Tisztában vagyok vele én is, hogy sokszor nem lehet kiszámítani az utazás idejét, természetesen +/- 10 perc soha nem probléma. Nálam is kialakulhat 10 perc csúszás, de ha úgy alakul, hogy 20-30 perccel hamarabb érkezel, kérlek csendben foglalj helyet, így hozzájárulsz az előtted lévő Vendég kezelésének zavartalan befejezéséhez.
Több mint 10 perces késés esetén pedig mindig tájékoztass engem is egy üzenettel! Ha több mint 10 percet késel, azt az időt a Te programodból kell lecsípnünk, nem játszhatunk a következő vendég idejével. Az is előfordulhat, hogy már nem tudlak elvállalni, mert szoros az időbeosztásom, kérlek, ilyenkor legyél megértő! : )

3. Időpont lemondása - avagy a szakma kényes témája
Sajnos előfordult már, hogy lemondás nélkül nem jött el valaki, vagy aznap mondta le, amikor jönnie kellett volna. Ez borzasztóan kellemetlen, mert vannak várólistás vendégek is és ilyen hirtelen már nem tudom az üres időpontot betölteni. Minden lemondott, nem igénybe vett időpont nem csak nekem bevétel kiesés, hanem miattad más vendéget nem tudok elvállalni, aki nagyon szívesen jött volna helyetted. Tehát gondolj arra is, hogy kapásból két emberrel babrálsz ki.
Természetesen bármikor bárkivel előfordulhat, hogy közbejön valami, nem tud eljönni a megbeszélt időpontra. Ilyenkor mondd le legalább egy SMS-ben, amilyen gyorsan csak tudod, de minimum 24 órával az esetleges érkezés előtt. Ha időben jelzel, gyorsan be tudok tenni valakit helyetted, aki várja a hívásomat, mert sürgős lenne Neki!
Ha nem jelzel és nem jelensz meg a megbeszélt időpontban, vagy aznap mondod le, akkor sajnos lemondási díjat számolunk fel! Foglalási szabályzatunk részletes leírásához kattints ide!
Aki ismer minket, tudja, hogy rugalmasak vagyunk, ha van rá lehetőségünk. Amennyiben viszont valaki a figyelmeztetésünk ellenére is lemondás nélkül nem jelenik meg, vagy többedszerre is az utolsó pillanatban közbejön Neki valami, ami miatt módosítani kell az időpontot, azzal sajnos a jövőben nem tudok együttműködni, ezért nem áll módunkban új időpontot adni. 

4. Betegség esetén halasszunk!
Ha nem csak egy egyszerű megfázásról van szó, hanem tényleg betegnek érzed magad vagy bármilyen vírusos eredetű elváltozás van a bőrödön – pl. herpesz -, egyeztessünk új időpontot! Én is mindig ügyelek arra, hogy Te ne kapj el semmit a szalonban, Te se veszélyeztesd magad, Minket vagy a többi Vendég egészségét!

5. Telefonálás & Telefonozás
Vendégként mindenki tudja, hogy sokszor egy kozmetikai kezelés felér egy kisebb Wellnessel. Sok vendég pihenni, feltöltődni jár hozzánk, és nagyon zavarhatja, ha relaxáció közben hangoskodás van vagy épp megcsörren a telefon.  Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor nyugodtan telefonálhatsz, viszont vannak olyan szolgáltatások, amik közben nagyon zavaró ha telefonálsz, mert akadályozza a munkát.
Legjobb, ha a szalonban néma vagy rezgő üzemmódra állítod a telefont, és csak a sürgős hívásokat fogadod. Hidd el, Neked is jobb, ha a szépítkezési idő alatt semmi másra nem kell koncentrálnod, csak arra, milyen jó végre magaddal törődni egy kicsit. :)

Tudom, hogy ezek teljesen evidens, maguktól értetődő kérések, melyeket jó esetben senkinek sem kell elmagyarázni. Tiszteljük, becsüljük meg egymást!

Köszönöm, hogy elolvastad!
Jó pihenést és szépülést kívánok Neked! :)


Kébert Szabina
kozmetikus mester

Népszerű bejegyzések